Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nagyjából ötmilliárd forinttal járultak hozzá az adófizetők ahhoz, hogy az Alföldi Tej Kft.-nek sajtüzeme legyen Debrecenben. A pénz egy része arra ment, hogy újabb dolgozókat vegyenek fel: a frissen átadott üzem szinte teljesen automatizált és hulladékot sem bocsát ki.
Magyarországon, ha azt mondjuk sajt, az emberek egyből a trappistára gondolnak
– mondja kísérőnk, Gacsal Roland az Alföldi Tej debreceni sajtgyárában. A 12 milliárdból megvalósult üzemben, amelyet ma adnak át, a hvg.hu elsőként nézhetett körül. Gacsal Roland gépészmérnökként felelt a másfél évig tartó építkezésért, amely spanyol és magyar mérnökök közös munkája.
Nem véletlen, hogy ebben az üzemben is a főszereplő a trappista. Ez a legkeresettebb sajttípus, a teljes sajtpiac csaknem 75 százalékát ez a termék teszi ki. Nem véletlen, hogy a formákat, amelyeket a debreceniek használnak, is úgy hívják, trappista.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar gyártók hátradőlhetnek. „Magyarország uniós csatlakozásával, 2004-ben nyílt meg a tejtermékek piaca is, ami azzal járt, hogy különféle, trappista sajt jellegű termékek érkeztek az országba” – mondja a hvg.hu-nak Rózsás Mónika, a kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte számos, negyvenöt százalékos zsírtartalmú terméket árultak a boltokban trappista sajtként, noha az érlelési időt nem vették figyelembe.
Ezek a trappista sajtok általában olcsó sajtok voltak, a vásárlók becsalogatására szolgáltak
– emeli ki. És ez működött is, amíg a vásárlók elsősorban nem a minőséget, hanem az árat vették figyelembe, Rózsás Mónika szerint egy ideje ez már nem így van, „a magyar vásárlók is minőségi terméket keresnek”. Ezt erősítheti a jövőben az is, hogy az Élelmiszerkönyvbe is bekerül a trappista, onnantól már előírás lesz az, ami most még csak ajánlás.
A debreceni gyárban úgy tartják, hogy minimum 21 napig kell érlelni a sajtot, mire az jó lesz. A termékfejlesztés ez alapján nagyjából tíz hónapig tartott, többszöri kóstolás után lett csak meg a végleges receptúra.
2015-ben megszűnt az uniós tejkvóta, azaz a termelés mennyiségi szabályozása. Ez hordozott némi kockázatot az ágazat jövőjével kapcsolatban, ezért döntötte el az Alföldi Tej már akkor, hogy korszerűsíteni kell. 2016-ban írt először a Világgazdaság arról, hogy kiemelt beruházás lehet a debreceni sajtgyár. Tizenkétmilliárdos beruházásról van szó, az akkori hírek szerint száznál is több ember kaphat itt munkát. Az üzemben a sajtra és a tejporra koncentrálnak. Néhány hónappal később az is kiderült, hogy a debreceni önkormányzat 120 millió forintot adott a beruházó Alföldi Tej Kft. a beruházás megkezdéséhez. Az üzemegységek kapacitása elérheti az évi 8 ezer 500 tonna sajtot, 7 ezer tonna tejport állít majd elő. Úgy számoltak, hogy korábbi, évi nettó 43 milliárd forint árbevételük 10-12 milliárddal ugrik meg, köszönhetően az új részlegnek. A kormány sem volt szűkmarkú a vállalattal: 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő adófizetői támogatást utalt át az Alföldi Tejnek. |
Nem mindegy, kefir vagy sajt
A plafonig nyúlnak a fehér műanyag-formák, több százat pakoltak egymásra. Korábban itt volt – ahogyan a helyiek hívják – a poharasüzem, itt készült a kefir és a tejföl. Ezeket ma már az Alföldi Tej Kft. székesfehérvári gyárában készítik. A közelmúltban Fejér megyei központban is volt fejlesztés: 5 milliárd forintból modernizálták a gyártósorokat, új hűtőraktárt építettek, túró-, pasztőrözőüzemet avattak. A cég most először fog sajtot gyártani.
Az üzembe lépve megcsap a meleg tej illata. Öt, egyenként tízezer literes sajtkádba töltik a Debrecen környéki tejtermelőktől érkezett friss tejet, innen egy tartályba kerül, onnan pedig a formákba. Egy formába hat sajt fér. Ezeket még felezik, majd másfél órán át préselik. Állagában csak ezután kezd hasonlítani a trappistára. A folyamat az első lépéstől az utolsóig automatizált, a munkások azért kellenek, hogy egy gombnyomással elindítsák a gépeket, és ellenőrizzék a munkát.
Úgy tűnik, ott is kötelezettséget vállaltak a foglalkoztatásra, ahol erre nem feltétlenül lett volna szükség: nagyjából száz embert vettek fel az új részlegre, de alig látni közülük egyet-kettőt, gépek dolgoznak helyettük – viszont a logisztikán továbbra is sok embert foglalkoztatnak, ez munkaerő-igényes feladat. László Róbert makói termelő, aki tagja az Alföldi Tej Kft. felügyelőbizottságának, idén júliusban a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott,
minden pályázatnál lényegében vállalni kell a munkaerő-bővítést, vagy legalább a létszám megtartását, ami sokszor éppen a fejlesztés miatt már nem lenne indokolt.
Az Alföldi Tej jelenleg a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója, az ország egyik legjelentősebb tejfelvásárlója, a kereskedelmi láncok egyik legnagyobb beszállítója. A csoport termelői tulajdonban van, 2003-ban 23 taggal és hatmillió forint jegyzett tőkével alakult meg azért, hogy az általuk megtermelt évi 90 millió liter tejet közösen adják el. Ma már 5,5 milliárd forintnál is több jegyzett tőkével bír, árbevételük tavaly meghaladt az 54 milliárd forintot.
Mekkora az ökológiai lábnyom?
A most elkészült üzem zero waste alapon működik, azaz minden alapanyagot feldolgoz, ami csak ide bekerül: a tejből sajt, a sajtgyártás melléktermékeként keletkező édes savóból pedig savópor lesz. A savóban maradó savófehérje az emberi szervezetnek egy nagyon könnyen emészthető fehérjeforrás, amelyet a jégkrém-gyártástól kezdve a bébitápszeren át a sportolóknak adott élelmiszerekig számtalan területen alkalmaznak.
Tízemeletnyi lépcsőn küzdjük fel magunkat, mire a porítóhoz érünk. Így hívják a gyárnak azt a részét, ahol a például a konditermekben is népszerű fehérjeporok hozzávalóját készítik. Útközben többször is megállunk pihenni, kísérőnk szerint mire felérünk, „egészen biztosan nem lesz több kérdés”, kifulladunk. A 4500 négyzetméter alapterületű porítóüzemhez 280 tonna betonacélt és 5500 köbméter betont használtak fel. Az épületen belül pedig 1 millió 200 ezer liternyi tárolókapacitást építettek ki, így óránként 18 ezer liter folyadék feldolgozásával, átlagosan napi 20-22 tonna portermék készül majd.
A tetőn is a zero waste jegyében dolgoznak: a gyártás során keletkező energiát visszavezetik, és a sajtüzemben újra hasznosítják. Máshol is törekedtek arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyom, amit maguk után hagynak: a gyár épületét például olyan légréteggel vették körül, amelynek köszönhetően a külső fal közvetlenül a napfénnyel nem érintkezik, és törekedtek arra, hogy kevesebb vizet és energiát fogyasszanak.
A sajtgyárban naponta 250 ezer liter tejet képesek feldolgozni, ez 25 tonna sajthoz elegendő. Rózsás Mónika a hvg.hu-nak azt mondja, a magyar sajtimport évente mintegy 60 ezer tonna. Ha a debreceni gyár a maximumon pörög, az azt jelenti, hogy évente 8 ezer tonna kerek vagy téglatest alakú sajt gördülhet le a szalagokról, „az import egyhetedét vagyunk képesek kiváltani”.
Az ügyvezető igazgató szerint nincsenek illúzióik, mindig lesz olcsóbb „trappista sajt” a piacon. Az itt készített sajt egy részét a Távol-Keleten szeretnék eladni, a cég az auditon már túl is van. „Itt nem csupán a kínai piacról van szó, hiszen célunk az adott régió több országában való piaci megjelenés” – árulja el az ügyvezető igazgató.
Támogatás: segítség vagy sem?
Nemrégiben írtunk arról, hogy noha közismerten a legnagyobb cégek, köztük az Alföldi Tej is többmilliárdos beruházáson van túl, mégsem tudnak lépést tartani a külföldi versenytársakkal, nagy a munkaerőhiány, és hiába az adófizetői támogatás, hiteleket kellett a korszerűsítésre felvenniük. Egy tejtermelő gazdaság vezetője a hvg.hu-nak korábban arról beszélt, nemcsak az a probléma, hogy kevés a hadra fogható ember az iparban, a fejlesztési pályázatoknál kötelezően kell a létszámot tartani, vagy inkább növelni, „így éppen a célt, hogy versenyképesen termeljenek, akadályozza a támogatás”.
Közben a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács azt közölte, hogy nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára, mert egyre kevesebb a nyerstej, nőttek a munkabérek, és egyre többe kerül az előállítás is.
