Vállalkozás MTI 2019. július. 24. 13:30

Újabb tízmilliárdos autóipari beruházás indul Magyarországon

Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision.

A Salgótarjánban felépülő gyár alumínium akkumulátorcsatlakozókat készít elektromos járművek számára.

A kormány 2,65 milliárd forinttal támogatja a befektetést, mivel az új üzem első körös autóipari beszállítóként 200 munkahelyet teremt – mondta a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Dél-Korea a világ második legjelentősebb exportőre az e-mobilitásban, annak minden területén koreai vállalatok a piacvezetők, ezért Magyarország sikerét vetíti előre a két ország gazdasági kapcsolatainak ugrásszerű fejlődése – hangsúlyozta a miniszter.

A Bumchun Precision Co. Ltd. elnöke, Ri Ki Jeon a helyszín megválasztását azzal indokolta, hogy a helyi munkaerő jól képzett, az ipari infrastruktúra fejlett, a földrajzi adottságok pedig kedvező logisztikai feltételeket biztosítanak. A vállalat vezetője az európai autógyártás Mekkájának nevezte Magyarországot, és hozzátette, hogy szeretnének hasznos és szívesen látott üzemként működni a nógrádi megyeszékhelyen.

A Bumchun Precision salgótarjáni központú leányvállalatát tavaly decemberben jegyezték be. Az 1982-ben létrejött koreai anyavállalat az elektronikai és mobiltelefon-alkatrészek gyártása és fejlesztése mellett néhány éve bekapcsolódott az akkumulátorgyártásba is elektromos járművek számára.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 19. 20:15

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.