Vállalkozás hvg.hu 2019. július. 02. 09:17

A 4iG most a BKV-nak fog bedolgozni

A 4iG egy olyan cég alvállalkozójaként kapta a megbízást, amelynek egyik tulajdonosa a parkolási mutyikból ismerős.

Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért informatikai cége, a 4iG a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként vesz részt a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében – közölte a cég.

A 4iG 5+5 évre fog szolgáltatásokat nyújtani a közlekedési társaságnak egy másik alvállalkozóval, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel közösen. A tájékoztatás szerint az első 5 évre szóló megbízás keretösszege meghaladja a 19 milliárd forintot.

A BKV által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a Sys IT Services Szolgáltató Kft. (Sys Kft.) nyerte el fővállalkozóként. A cég egyik tulajdonosa Várszegi Zsolt, akinek a neve a parkolási ügyekből lehet ismerős: az ő nevével is fémjelzett SIS Parking Kft. volt az egyik tagja azoknak a konzorciumoknak, amelyek többek között Újbudán, majd Zuglóban is veszteséges parkolási rendszert építettek ki.

A BKV és a Sys Kft. között 2019. július 1-jén aláírt szerződés szerint a Sys az általa megnevezett alvállalkozókkal (vagyis a 4iG-vel és a T-Systemsszel) közösen 5+5 évig működteti és fejleszti a budapesti közösségi közlekedés üzemeltetését végző BKV Zrt. informatikai rendszerét. A szerződéses keretösszeg nettó 3 milliárd 808 millió forint évente, így

az első 5 évben a szolgáltatási díj teljes keretösszege meghaladja a nettó 19 milliárd forintot.

A megállapodás értelmében a 4iG az informatika több területén fog menedzselt üzemeltetési szolgáltatásokat nyújtani a BKV-nak.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.