Szeged és Algyő között kellenek az új sínek, a Hódmezővásárhelyig tartó szakasz már megépült, ott beváltak a használtak. Többe fog kerülni, de a tervezett keretet nem fogják túllépni.
Véletlenül derült ki a drágulás, a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vágányzár meghosszabbítására kérdezett rá a szegeder.hu. Ezen a szakaszon ugyanis tavaly április óta pótlóbuszok járnak az építkezés miatt, a lezárást eredetileg az idén, április 25-én oldották volna fel, ez nem történt meg, ezért kereste meg a szegedi portál a MÁV Zrt sajtóosztályát. Innen azt a választ kapták, hogy az év végéig még dolgoznak a vasúti pályán, mivel kiderült, hogy a Szeged–Algyő-szakaszon mégis új síneket fognak beépíteni a tervezett használt sínek helyett.
Megkerestük a NIF Zrt.-t és Lázár Jánost, a beruházás biztosát azzal, hogy mennyivel fog többe kerülni ezzel a Hódmezővásárhely és Szeged között épülő mintaprojekt. A képviselő nem reagált a megkeresésre, de a NIF Zrt. válaszolt. Ők azt írták, hogy a MÁV Zrt. és a leendő üzemeltető szakmapolitikai döntése szerint ezen a szakaszon, ami a beruházással érintett vonal nagyjából felét jelenti, magasabb műszaki tartalom beépítése mellett döntöttek. Azt is írták, hogy ezzel a változással nem lépik túl a rendelkezésre álló keretet, ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy az „új sínek beépítésével kapcsolatos vállalkozói díj növelése nem éri el a teljes beruházási költség 2%-át”.
A 2017-es kormányhatározat alapján a beruházás várható összköltsége több, mint 71 milliárd Ft, melyből a járművek beszerzése 17,62 milliárd Ft, az új járműtelep építése 5,08 milliárd Ft, a különböző nagyvasúti és villamosvasúti pályaépítési munkák pedig 48,64 milliárd Ft-ot tesznek ki. A járműbeszerzés és a járműtelep építése uniós források bevonásával az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program részeként, a pályaépítések pedig tisztán hazai források bevonásával valósulnak meg. Erre a központi költségvetésből 2017-ben 7,137 milliárd forint, 2018-ban 24,291 milliárd, 2019-ben 15,969 milliárd, 2020-ban pedig 3,454 milliárd Ft-os keret lett előirányozva.
A megküldött hivatalos válaszban az áll tehát, hogy a vállalkozói díj növelése nem éri el a teljes beruházási költség két százalékát. Ha a 71 milliárd forintos teljes költséget nézzük, akkor a pluszpénz meghaladja az egymilliárd forintot. Ha csak a pályaépítésre fordítható tervezett összeget vesszük alapul, akkor a drágulás 900 millió forint körül alakulhat.