Vállalkozás hvg.hu 2019. április. 02. 16:49

Újabb szám mutatja, mekkora a munkaerőhiány Magyarországon

Az uniós lista végére kerültünk a gyorsan bővülő létszámú cégek számában.

Ugyan az EU nagy részében egyre több az olyan cég, amely gyorsan tudja növelni a dolgozói létszámát, Magyarország aközött az öt állam között van, ahol csökkent ezeknek a vállalatoknak a száma. Egész pontosan azt vizsgálta az Eurostat, hogy alakult azoknak a cégeknek a száma, amelyek három év alatt minden évben legalább 10 százalékkal több dolgozót foglalkoztattak. Magyarországon 2017-ben 2016-hoz képest 3 százalékkal kevesebb ilyen vállalat van, ennél rosszabb csak a szlovák (-8) és a máltai (-18) adat. Ezeken kívül Romániában és Nagy-Britanniában volt csak csökkenés.

Az EU-átlag 6 százalékos növekedés volt. A legnagyobb növekedést Cipruson mérték, 57 százalékosat, majd Szlovénia, illetve Finnország következik a listán, 20, valamint 19 százalékkal.

 

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.