Vállalkozás hvg.hu 2019. február. 15. 11:28

Akár 15 év börtönt is kaphat a csaló közjegyző és testvére

Az ügyben még további három vádlottal szemben emelt vádat az ügyészség.

Egy közjegyzőként tevékenykedő férfi és bűntársai hamis váltóval próbáltak több százmilliós csalást elkövetni, valamint csalárd engedményezéssel 70 milliós vagyoni hátrányt okoztak; ellenük csalás kísérlete és hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

A vádirat szerint az a bűncselekmény elkövetésében kezdeményező szerepet játszó 44 éves férfi vádlott 2015. elejétől tényleges tulajdonosa és vezetője volt egy villamosenergia-termelő cégnek. A gazdasági társaság egymást váltó vezetői – az ügy további két vádlottja – kizárólag a közjegyző, valamint annak testvére, az ügyben szintén terhelt 46 éves nő utasításai alapján jártak el.

A 44 éves férfi elhatározta, hogy a romló anyagi helyzetű cég vagyonát kivonja a társaságból, ezért egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozott váltó mögött nem volt valós gazdasági esemény, és azzal a cég feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre egy másik – az elkövetésbe szintén bevont – cég javára.

A váltót az újabb – szintén az egyik vádlott által vezetett – cég a közjegyző által meghatározott és az eljárásban szintén vádlottként szereplő magánszemélyre forgatmányozta, aki megkísérelte azt az első cég bankszámlájának terhére beváltani. A terv szerint a megszerzendő pénzből minden vádlott részesedett volna, a bank azonban elutasította a kért tranzakciót.

A vádirat részét képező másik cselekmény szerint az energiatermeléssel foglalkozó cég vezetője – úgyszintén a közjegyző és annak testvére utasítására – 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy másik cégnek, hogy az engedményezés mögött valós gazdasági esemény nem volt. Ezeket a szerződéseket maga a közjegyző készítette el, és így a cég mintegy 70 millió forintos kárt szenvedett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a leírtak alapján öt személlyel szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt. A nyomozó ügyészség a közjegyzőt és testvérét felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, amiért a törvény akár 15 év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.