Vállalkozás hvg.hu 2019. január. 25. 11:39

A kormány is reagált a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárására

A bezárt vállalat 22 dolgozóját már át is vette egy másik helyi cég, de még majdnem 400 embernek kell munkát találni.

A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. munkavállalóinak sorsát, ezért felkérte a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse az elbocsátott dolgozók mielőbbi elhelyezkedését – írja közleményében a tárca.

A minisztérium emlékeztet, Békés megyében 1200 betöltetlen versenypiaci álláshely van, és a szarvasi járásban is mintegy 400 munkahelyre jelentkezhetnek azok a dolgozók, akik a többek között kávéfőzőiről híres gyár megszűnése után az utcára kerülnek. A cég bejelentése alapján egyébként éppen négyszáz ember veszíti el az állását.

Jó hír, hogy a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 22 munkavállalóját azonnali hatállyal átvette egy másik, a cég telephelyén működő vállalat. Emellett a térség mintegy 20 jelentős foglalkoztatója jelezte, hogy készek közreműködni a munkavállalók elhelyezésében.

A PM azt is kiemeli, hogy a Békés megyei Kormányhivatal kapcsolatban van a vállalattal és a szakszervezettel is, és „kész azonnali beavatkozásra”, „szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással segíthet”. Ennek érdekében állásbörzék szervezését és folyamatos ügyfélszolgálatot ígérnek. Emellett a kormányzat mobilitási támogatásai is könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.