Vállalkozás hvg.hu/MTI 2018. november. 01. 09:03

Húszszorosára drágult az új dolgozók felvétele néhány év alatt

Képzetlen pályázókra és kevés jelentkezőre panaszkodnak a cégek.

Magyarországon a cégek átlagosan 5738 forintot költenek egy megfelelően képzett és az elvárt tapasztalatokkal rendelkező munkavállaló megtalálására, miközben 2012-ben ez az összeg még csupán 278 forint volt - derül ki a Profession.hu felméréséből.

A munkáltatók 83 százaléka 1 millió forintnál kevesebbet költött idén az új dolgozók felkutatására, a legjellemzőbb hogy 50 és 500 ezer forint közötti költségvetésből gazdálkodnak.

A megkérdezettek 82 százalékánál a fő probléma idén a nem megfelelő minőségű jelentkezésekből adódott, 53 százalékuknál pedig az alacsony jelentkezőszám volt a gond. A felmérésben részt vevők szerint a szakemberek megtartásánál a piaci elszívó erő, a tőkeerős konkurencia és a bérezés jelenti a legnagyobb kihívást, az idősödő kollégáknál pedig a motiválatlanság.

A magyar cégek több mint fele több dolgozóval kezdte a 2018-as évet, mint a tavalyit, kétharmaduk pedig létszámnövekedéssel számol a következő egy évben.

hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.