Vállalkozás hvg.hu 2018. október. 17. 11:53

Nem nyomoz az ügyészség a magyarországi Microsoft korrupciógyanús ügyei miatt

Bűncselekmény hiányában még áprilisban elutasítottak egy feljelentést.

Nem indított nyomozást a magyarországi Microsoft korrupciógyanús ügyei miatt az ügyészség. A 444 szúrta ki, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kedden válaszolt Mesterházy Attila szocialista képviselő ezzel kapcsolatosa kérdésére, és azt írta: az ügyben egy feljelentés érkezett az ügyészségre még áprilisban, de azt bűncselekmény gyanújának hiányában elutasították.

2017 decemberében hirtelen távoznia kellett a magyarországi Microsoft négy vezetőjének, miután az amerikai cég nyomozást indított a leányvállalat korrupciógyanús ügyei miatt. A Microsoft korábban feltűnően nagy engedménnyel adott el szoftvereket – például az Office irodai programcsomagot – kisebb vállalatoknak, azok pedig ugyanezeket a termékeket jóval drágábban adták el magyar kormányzati intézményeknek, köztük az adóhivatalnak.

A botrány kitörése után nem sokkal Lázár János látványosan védelmébe vette az egyik kirúgott vezetőt, Sagyibó Viktort, a Microsoft korábbi kormányzati üzletágvezetőjét, és kinevezte miniszteri biztossá, bár Lázár távozása után Sagyibónak is mennie kellett. Ezután a Microsoft etikai okokra hivatkozva felmondta a legnagyobb kormányzati beszállító partnercégek Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét, amivel saját üzleti érdekeinek is ártva szinte teljesen felszámolta az éveken át bejáratott értékesítési hálózatát.

Augusztus végén az LMP is feljelentést tett az ügyben hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt. Vágó Gábor, a párt politikusa akkor főleg azt tartotta felháborítónak, hogy míg Romániában vezetőszáron vittek el minisztereket ugyanezért, Magyarországon a botrány miatt kirúgott cégvezetők a Miniszterelnökségen landoltak.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.