Vállalkozás hvg.hu 2018. október. 10. 09:18

Hónapokon belül az űrbe megy Sir Richard Branson

A Virgin Galactic alapítója Elon Muskkal és Jeff Bezossal versenyez azért, hogy ő lehessen az első, aki űrutazásra jegyet váltó turistákat utaztat. Először azonban ő maga megy fel.

"Az űrben leszünk, nem hónapok, hanem hetek múlva, és aztán én is az űrbe megyek, nem évek, hanem néhány hónap múlva” – mondta Sir Richard Branson, a Virgin Galactic alapítója és ügyvezetője. Branson szerint ha ezeken a fázisokon túlestek, már indulhat is az űrturizmus – írta a BBC.

Branson egyébként Elon Muskkal és Jeff bezossal versenyez azért, hogy ő lehessen az első, aki űrutazásra jegyet váltó turistákat utaztat. Branson nem sokkal azután tette a bejelentést, hogy Muskék megnevezték az első utasukat, akit Hold körüli útra vinnének 2023-ban. Bezos 2019-re ígérte az első utazást Blue Origin nevű társaságával, az azonban nem világos, hogy csak legénység, vagy fizető turisták is mennének-e.

Az angol multimilliomos – aki az 1972 a Virgin Records hálózatot majd a Virgin Atlantic légitársaságot alapította – 2004-ben hozta létre a Virgin Galactic-et, 2009-ben pedig már földkörüli űrutazást terveztek. A nehezen megvalósuló tervet egy 2014-es baleset is késleltette.

 

A 67 éves üzletember a BBC-nek korábban azt nyilatkozta, asztronautatréninget is kap. Branson szeriint

„ha egy szobában tíz ember van, közülük nyolcan biztosan ki akarnak menni az űrbe, ha megengedhetné magának”.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.