2016-ban 255 nap munkavégzési kötelezettség volt előírva, 10 fizetett ünnepnappal. Utóbbi egyáltalán nem számít soknak, például Ausztriában néggyel, Németországban hattal több napot pihentek a munkavállalók. Betegség, szabadság, igazolt vagy igazolatlan távollét miatt a hivatalos munkanapok 14,1 százalékában nem dolgoztak a magyar munkavállalók, így 39,1 napot töltöttek távol a munkahelyüktől.

Az igazolatlan távollétből viszont rekordmennyiségű esett 2016-ra. Ennek oka azonban nem a munkafegyelem romlása, hanem az, hogy a felmérésben tízezer közfoglalkoztatottat is érintett, akiknél ez jóval gyakoribb távolmaradási ok, mint más szektorokban. A betegállomány miatt kieső munkanapok száma a fizikaiaknál csaknem duplája volt a szellemi munkakörben dolgozókhoz képest. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a szellemi munkakörben dolgozók átlagosan három nappal töltöttek több időt munkavégzéssel, mint a fizikaiak.

Minél nagyobb létszámú egy vállalkozás, annál több a betegség miatt kieső napok átlagos száma, vélhetően azárt, mert a kisebb, családiasabb cégek könnyebben engedik el munkatársaikat ügyes-bajos dolgaik elintézésére. Míg az 5–49 fős szervezeteknél dolgozók átlagosan fejenként csak 3,8 napot voltak táppénzen vagy betegszabadságon (a fizikaiak 4,6, a szellemiek 2,6 napot), addig az 50–249 közöttieknél ez már 8,7 nap (10,4, illetve 5,7 nap), de ez is jóval alacsonyabb volt, mint a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozásokra jellemző 11,2 nap (14, illetve 7,1 nap) – írta a Világgazdaság.

A lap szerint betegség miatt a leghosszabb időt a feldolgozóipar fizikai foglalkozású dolgozói hiányoztak, a legtöbbet (16,8 napot) a villamos berendezések gyártásában munkálkodók. A szellemi munkakörben dolgozók betegség miatt a pénzügy, biztosítás és a vízellátás ágazatokban hiányoztak a leghosszabban (8,5 nap), míg a legrövidebb ideig (4,8 nap) az építőipar szellemi foglalkozású dolgozói estek ki a munkából. A szabadságon töltött idő a fizikai dolgozók esetében a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás ágazatban haladta meg a versenyszféra-átlagot, és hosszabb volt az ott foglalkoztatott szellemi foglalkozásúak esetében is (akik állománycsoportjukban szintén listavezetők) a munka veszélyessége és a rendhagyó munkarend ellentételezését szolgáló pótszabadságok miatt.