Vállalkozás hvg.hu 2018. június. 12. 11:35

Bebizonyította, vakon is lehet szakács

Vakon vizsgázott kitűnőre szakácsként a kisteleki Kurucsai Szabolcs, trükkös megoldásokkal oldotta meg, hogy nem lát. Pedig alig találtak neki gyakorló helyet.

Egy szegedi hotelban gyakornokoskodhatott a kisteleki Kurucsai Szabolcs, aki nem mellesleg városában egy, a vak és látó emberek közötti kapcsolatot építő civil szervezetet is vezet – írja a delmagyar.hu. A fiatal srác már cipész és masszőri szakmát is szerzett, majd Szegeden a szakács suliba is jelentkezett. A helyi lap segített a fiúnak gyakorló helyet keresni, mert olyan vendéglátós nemigen akadt, aki a 384 órás gyakorlati időt biztosította volna a számára. Miután ezt is támogatással tető alá hozták, most vizsgázott és kitűnőre sikerült a feladatként kapott ételsor, közte a bevert tojás Hadik-módra.

De vajon hogyan formál teljesen szabályos marhahúspogácsát a Hadik-módra készült bevert tojáshoz egy vak ember? 

 Nagy méretű pogácsaszaggatót állítunk bele a serpenyőbe, abba simítom bele a darált húst, így megfelelő

– mondta a lapnak Szabolcs.

A fiúnak nagy tervei vannak, főzőiskolát, tréningeket szeretne tartani gyengén látóknak, de egy szakácskönyv kiadására is készül, amelyet látássérültek és mások is egyformán használhatnak.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.