Vállalkozás hvg.hu 2018. május. 17. 14:29

Már gyárakat költöztetnek el multik Magyarországról, mert nincs ember

A szakszervezet aggódik a több ezer embert érintő leépítések miatt.

Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, és a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt – írja a Magyar Idők. A lap szerint nem általános jelenségről van szó, a munkaerőhiány elsősorban az alacsony hozzáadott értékű, összeszerelő termelési egységeket érinti. Ezeket a gyártási fázisokat néhány cég Ukrajnába, Szerbiába vagy akár a Távol-Keletre szervezik ki. Eddig két-háromezer dolgozó vesztette el emiatt az állását Magyarországon.

A lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke kiemelte: a napokban több mint ötszáz dolgozóját bocsátja el Gyöngyösön és Gödöllőn egy cég emiatt. A Lear Corporation nem az egyetlen ilyen cég, és helyzetüket a szakemberhiányon túl az sem segíti, hogy rendkívül magas a fluktuáció. A tapasztalatok szerint ugyanakkor kedvező, hogy a robotizálással is haladnak a cégek, ám ez a folyamat lassabb, a munkaerő-szükséglet viszont égető – tette hozzá a szakember.

Arra nem számít, hogy tömegesen vinnék el a termelést, de nagyobb méreteket ölthet a probléma, és emiatt beruházások is elmaradhatnak, ezért tárgyalást sürget a kormányzattal.

Magyar Idők

(Képünk illusztráció)

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.