Vállalkozás hvg.hu 2017. december. 21. 16:58

Rákkeltő IKEA-termékek: megszólalt a kormány is

A francia hatóság szerint nem is lett volna szükség hatósági intézkedésre, de a magyar fogyasztóvédelmisek azért akcióba léptek.

Ellenőrizte-e valaki, hogy került-e Magyarországra is az IKEA rákkeltő anyagot tartalmazó termékéből – kérdezte a DK-s Oláh Lajos a kormánytól. Az IKEA ugyan már egy hónapja közölte, hogy Magyarországra nem érkezett azokból a bútorokból, amelyekbe diklór-benzol került, a képviselő arra is kíváncsi volt, hogy a cég közleménye ellenére vizsgálódtak-e a hatóságok.

Fónagy János azt válaszolta: a kérdéses termékeket a francia hatóság megvizsgálta, és azt állapította meg, hogy a bennük levő diklór-benzol mennyisége nem jelent egészségügyi kockázatot, ezért szerintük nem volt indokolt a további hatósági intézkedés. Ennek ellenére a magyar fogyasztóvédők vizsgálatot kezdeményeztek. A cég belső vizsgálatot indított, és azt állapította meg, hogy Magyarországra nem jutott az érintett termékekből.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.