Vállalkozás hvg.hu 2017. december. 08. 07:15

Felvett több száz embert a Tesco, nyugdíjasokat is keresnek

Nyugdíjas-szövetkezetekkel is együttműködik itthon a Tesco, hogy csökkentse a létszámhiányt – mondta a Világgazdaságnak Pártos Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. ügyvezető igazgatója.

A társasági adó és a munkáltatói járulék csökkentése is hozzájárult a bérmegállapodáshoz – közölte a VG-nek adott interjújában Pártos Zsolt, a Tesco hazai ügyvezetője.

Azt mondta, a létrejött megállapodás azt jelenti, hogy idén január óta átlagosan 33,6 százalékkal növekedtek a bérek, ami mögött egy többlépcsős, 11,1 milliárd forintos bérfejlesztés áll.

A munkavállalókra nehezedő nyomást próbálják csökkenteni, de Pártos Zsolt szerint itt a dolgozói létszám megemelésén túlmutató problémáról van szó, amelynek feltárására a szakszervezetekkel közös munkacsoportokat hoztak létre például a pénztárosok, az árufeltöltők vagy a pultosok leterheltségének vizsgálatára.

"Egyrészt adott a piaci környezet, ahol a rekordalacsony munkanélküliség mellett jóval nagyobb kihívás új munkatársakat találni, mint néhány éve, másrészt szembe kellett nézni azzal, hogy a meglévő erőforrásainkkal, így a műszakbeosztással, az óraszámokkal is lehet hatékonyabban gazdálkodni" – közölte.

A szakszervezeti megállapodással összhangban felvettek több száz új kollégát, és bíznak benne, hogy a béremelés is vonzóbbá teheti a Tescót. A toborzásban a meglévő dolgozókat is érdekeltté tették, a karácsonyi időszakban például 40 ezer forintos bónuszt kapnak, ha az ajánlott személy legalább három hónapig náluk dolgozik.

A diákszövetkezetek mellett pedig nyitnak a nyugdíjas-szövetkezetek felé is, az elmúlt két hétben már néggyel kötöttek megállapodást, de a számuk rövidesen ennek a többszöröse lehet.

Az ügyvezető megismételte, hogy a Tesco hosszú távon gondolkodik mind a régióban, mind pedig a magyar piacon. Ehhez szerinte hozzájárul az is, hogy az utóbbi években itthon is adva volt a kiszámítható gazdasági környezet és a megfelelő jogszabályi háttér.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.