A Magyar Telekom csoport 2014-2017 között nagyjából 600 millió forintot költött olyan környezetvédelmi beruházásokra, amelyekkel már harmadik éve megszakítás nélkül karbonsemlegesen működik, karbonkibocsátását ellentételezi környezetvédelmi projektekkel.
Az energiafelhasználást és szén-dioxid-kibocsátást a fenntarthatósági stratégiájuknak megfelelően önkéntes vállalásként mérséklik – közölte a Magyar Telekom.
Az energiahatékonysági beruházások 7 év alatt negyedével csökkentették a cég vízfogyasztását, és 60 százalékkal a földgázfelhasználást, az elektronikus ügyintézésnek és más e-megoldásoknak köszönhetően a papírfelhasználás kétharmadával esett vissza, emellett teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezik magyarországi áramszükségletüket.
Utóbbi 40 százalékkal csökkent 2010 óta, miközben a cég energiahatékonysága a négyszeresére emelkedett – írták.
A beruházások között említették az adatközpontok hűtési fejlesztését, napelem beruházásokat, valamint e-mobilitási beruházásokat.
A Magyar Telekom felidézte, hogy 2015-ben Magyarországon a nagyvállalatok közül elsőként, Európában pedig az egyik első távközlési szolgáltatóként tette karbonsemlegessé a működését.
Idén több mint 3 millió kilométer utazást takarítottak meg videókonferencia-megoldásokkal, vállalati autóflottájukban pedig egyre nő a hibrid és elektromos járművek aránya.
Felhívták a figyelmet az infokommunikációs szektorban rejlő klímavédelmi lehetőségekre is, hiszen az ágazat szolgáltatásaival a felhasználók 2030-ig 20 százaléknyi, vagyis összesen 12 gigatonna szén-dioxidtól mentesíthetnék a légkört.
Ez a mennyiség Magyarország 2 ezer évnyi kibocsátásával lenne azonos - áll a közleményben.