Vállalkozás hvg.hu 2017. november. 23. 16:26

Megmagyarázta a MÁV, miért csak Szolnokon állt meg a vonat Kőbánya-Kispest helyett

Elnézést kért a MÁV, amiért meglepetésszerűen csak Szolnokon állt meg két vonat a Nyugati után.

Megérkezett a válasz, hogyan történhetett meg, hogy a Nyugati pályaudvar után legközelebb csak Szolnokon állt meg hétfőn két vonat is, úgy, hogy erről az utasok nem tudtak. Sokan felháborodtak, amiért egy Nyugati–Kőbánya-Kispest-utat úgy tudtak csak megtenni, hogy útközben elmentek Szolnokra – a 444.hu most kapta meg a MÁV magyarázatát.

Mint írták, a bajok akkor kezdődtek, amikor Budapest határában nem sokkal 5 óra után elgázolt valakit egy tehervonat. A közlekedés egy irányban este hatra már újraindult, de addigra sok vonat összetorlódott. Emiatt úgy döntöttek, hogy egy Nyíregyházára tartó Intercityt és egy Záhony felé közlekedő sebesvonatot kerülőúton indítanak el a Nyugatiból, nem Cegléd felé, hanem Újszászon át, Szolnokig pedig nem állnak meg.

A két vonatot a jegyvizsgálók kétszer is végigjárták, hogy szóljanak az utasoknak. De a belső vizsgálat így is kiderítette, hogy a hangos utastájékoztatásban félrevezető és pontatlan információk hangzottak el. A MÁV ezért elnézést kért mindenkitől.

Címkék
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.