A cégregiszterben egyelőre nincs nyoma a tulajdonosváltásnak, sőt Matolcsy Ádám vezérigazgató-helyettesi kinevezését is a korábbi tulajdonos, Száraz István írta alá.
Június végén jelentette be Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám, hogy az érdekeltségébe tartozó Magyar Stratégiai Zrt. megvásárolta az Origót kiadó New Wave Media Group Zrt.-t.
A hírrel együtt érkezett az értesülés, miszerint szeptember végén távozik a cégtől Tókos Loránt vezérigazgató-helyettes, valamint a felsővezetés két másik tagja is. Matolcsy Ádám pedig vezérigazgató-helyettes lett auguszuts 1-jével, amit a napokban valószínűleg a nyilvános cégadatokba is átvezetnek.
Ám ahogy a legfrissebb HVG és a Magyar Nemzet hírül adta, Matolcsy Ádám kinevezése nem teljesen stimmel: az erről szóló rendelkezést ugyanis Száraz István írta alá alapító-tulajdonosként, akitől elvileg már egy hónappal korábban megvették a New Wave Mediát. Tehát az ifjabb Matolcsy bejelentése ellenére úgy tűnik, hogy az Origo papíron még Száraz Istváné, a tulajdonosváltást nem sikerült lezárni.
Annak sincs jele, hogy az elmúlt két hétben bejegyezték volna a tulajdonosváltást, vagy megindították volna a folyamatot. Ezzel ellentétben a cégregiszter szerint a kormánypárti hírportál közvetett tulajdonosa továbbra is a csehországi Bawaco Invest, amelyről tavaly óta lehet tudni, hogy Száraz Istváné. A Magyar Nemzet szerint nem kizárt, hogy Matolcsy Ádám cége ezt a vállalatot vette meg, de júniusi közleményében nem ez szerepelt. Ráadásul, ha így történt volna a tranzakció, Száraz István akkor sem írhatta volna már alá Matolcsy menedzseri kinevezését. Száraz a HVG információi szerint korábban azt mondta a Bawacóról, hogy már nem azon keresztül birtokolja az Origót, hanem a Dry Production Kft. beiktatásával. Egyes források szerint a Bawaco is a Dry Productioné.
Érdekesség, hogy ez a történet sem marad Mészáros Lőrinc nélkül: a New Wave Media Group Zrt. egyiki elődcége, a New Wave Media Kft. üzletrészeire ugyanis az MKB jegyeztetett be zálogjogot 2016 elején. A bank 49 százalékos pakettje azóta a felcsúti milliárdos egyik érdekeltségéé lett.
A HVG csütörtökön megjelenő száma arról is ír, hogy a 32 éves Száraz István a közelmúltban ötmilliós alaptőkével ingatlancéget alapított Dry Immo Zrt. néven. Száraz a vállalat egyetlen részvényese.
(Nyitóképünkön Matolcsy Ádám Dirk Gerkensszel, a TV2 vezérigazgatójával beszélget a Sziget VIP szekciójában.)