Vállalkozás MTI 2017. július. 27. 05:15

Több száz buszsofőr is hiányzik az országból

A BKV-nál és a Volánnál is nagy a hiány.

Hiába a bérkorrekció, a MÁV mellett a buszos társaságok sem tudják felvenni a versenyt a munkaerőért folytatott harcban, a BKV-nál például legalább 150-200 sofőr hiányzik; az érdekképviseletek itt 500 emberről beszélnek, más szakszervezeti képviselők szerint ugyanekkora lehet a munkaerőhiány a vidéki Volán-társaságoknál is – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

A lap szerint jelentős eltérések vannak a fizetések között, míg ugyanis egy kezdő BKV-sofőr 180-200 ezer forintot is megkeres egy hónapban, a vidéki buszvezetők átlagosan nettó 130-170 ezret kapnak.

A legnagyobb vidéki szolgáltató, a Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint náluk bruttó 264 ezer (nettó 170 ezer) forintot keresnek a sofőrök, amihez még hozzájön havonta – átlagosan – 39 ezer forintos, üzemanyag-megtakarításért járó összeg, bruttó 40 ezer forint cafetéria, valamint háromszázalékos önkéntes nyugdíjpénztári támogatás.

A BKV tájékoztatása szerint nemcsak járművezetőből van kevés, hanem szakmunkásból és mérnökből is, a létszámot intenzívebb hirdetéssel próbálják feltölteni, de a fő céljuk a versenyképes jövedelmek elérése – írta a Magyar Nemzet.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.