Vállalkozás hvg.hu 2017. június. 27. 11:34

Barcelona besokallt, ez nem turizmus, hanem megszállás

Egy friss közvélemény-kutatási eredmény szerint az 1,6 millió lakosú katalán nagyváros a turizmust tartja a legfőbb problémának.

2016-ban, a hivatalos adatok szerint 9 millió látogató szállt meg a hotelekben. De a turisták valós száma elérte a 30 milliót, ha a különböző és gomba módra szaporodó, egyéb szállásokat is figyelembe vesszük. A megkérdezettek szerint Barcelona legvonzóbb körzetei eltömegesednek, élhetetlenné válnak. Ennyi látogatót egyszerűen képtelen elviselni a város.

A turistainvázió miatti aggodalom már felülmúlja a munkanélküliségtől való félelmet, amely korábban a legfőbb nyugtalanító tényező volt. Az árak, mint minden idegenforgalmi centrumban, rohamosan emelkednek Barcelonában is, a lakbérek és az ingatlanárak pedig már az egekbe szöktek. Ez a tendencia sújtja a helyi lakosokat. Barcelona sem koránfekvő nagyváros, mint ahogy egyik spanyolországi település sem az, de a helyieket már kezdi irritálni a részeg turisták reggelig tartó lármája. Ugyanakkor a város vezetése nyomatékosan hangsúlyozza: ”…nem utáljuk a turistákat, továbbra is várjuk őket, de a befogadóképességünk nem határtalan”. Ezért a polgármester hotelépítési stopot rendelt el és nagyon kemény pénzbüntetéssel sújtja az adóelkerüléssel trükköző, szállást kínáló közösségi platformokat – írja az AFP.

Persze azért ügyelni kell az egyensúlyra. Barcelona bevételeinek 14 százaléka a turizmusból származik és az idegenforgalmi szektor 65 ezer munkahelyet jelent, hogy az ágazathoz kapcsolódó indirekt, kedvező gazdasági hatásokról ne is beszéljünk. Egyébként nem Barcelona az egyetlen európai nagyváros, amelyet a saját vonzereje fojtogat.

A hvg.hu is beszámolt arról, hogy Amszterdam is megtelt. Már nem reklámozzák úti célként a várost, amely fuldoklik az évi 12 millió turistától. Ráadásul Amszterdamban csak alig 800 ezren élnek. Igyekeznek a turistákat arra ösztönözni, hogy Rotterdamban vagy Hágában szálljanak meg. A híres amszterdami múzeumokba pedig az interneten kell előre megvenni a jegyet, és a látogatónak ugyanúgy percre pontosan kell érkeznie, mint egy orvosi rendelőbe. Tehát a turizmus sikere, egy város világméretű népszerűsége, kétélű fegyver. De azért összességében inkább jöjjenek a vendégek, mint hogy egy város csendben lekerüljön a turistacélpontok listájáról.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.