Vállalkozás hvg.hu 2017. június. 07. 07:17

Budapesti gépeket nem érint a katari bojkott, másfelé repülnek

A több ország által Katar ellen bevezetett bojkott, illetve az ennek részeként életbe léptetett légtérzárak semmilyen formában nem befolyásolják a budapesti járatokat – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek.

Mint ismert, több ország – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen és a Maldív-szigetek – jelentette be hétfőn, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral arra hivatkozva, hogy Doha terroristákat támogat, és beleavatkozik a belügyeikbe.

Ennek részeként időközben Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírség, Bahrein és Egyiptom is lezárták a légterüket a katari gépek előtt, jelentős fennakadásokat okozva a Qatar Airways utasforgalmában.

A Magyar Nemzet szerint a cég több járatát törölni kényszerült, míg másokat a lezárt légtereket kikerülő, Irán, Törökország és Omán felett vezető pályára állította át.

Hardy Mihály szerint az Európából Dohába tartó járatok az iraki és a szíriai légtér biztonsági kockázatai miatt eddig is Törökország és Irán légterét használták, és ezek után is így repülnek.

Hozzátette, hogy naponta egy vagy két járat közlekedik Doha és Budapest között. Ezeken igény szerint 120 vagy 240 körüli ember utazik, akiknek elenyésző kisebbsége – ha van ilyen utas egyáltalán – lehet olyan, aki például Dohán keresztül tart Rijádba vagy más, a Katar elleni bojkottban részt vevő célállomásokra – tette hozzá.

A Qatar Airways a kialakult rendkívüli helyzet miatt létrehozott egy információs oldalt az utasai számára.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.