Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 22. 14:49

Vajna Tímea kiszáll az egyik vállalkozásából

Megválik a Miss Universe hazai licencétől Vajna Tímea – írta a Bors.

Kimerítő interjút készített Andy Vajnával és Vajna Tímeával a Bors Cannes-ban.

Ebből derült ki többek között az, hogy Vajna Tímea megválik a Miss Universe szépségverseny hazai licencétől.

"A Miss Universe Organisationhöz már jelentkezett egy új csapat. Nagyon profik, ismerem őket és remélem, hogy egy fantasztikus rendezvénysorozatot fognak létrehozni" – közölte.

Bár nem ő szervezi majd a versenyt ezentúl, besegít majd, és talán a zsűribe is beülhet.

Vajna Tímea egyébként azt mondta, három-négy bizniszben érintett, de az álma, hogy elkészítsen egy szívhez szóló rövidfilmet.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.