Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 17. 10:40

Orbán apjának cége nagyot húzott a tápiómenti csatornázásból is

A nagyrészt uniós pénzből megvalósuló beruházásnál több településre is Orbán Győző cége vitte a csatornaelemeket.

Miután a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek a cége, a Dolomit Kft. az Érden és környékén zajló csatornaépítéshez, majd a budapesti szennyvízberuházáshoz is szállított aknaelemeket, részt vett a közel 25 milliárd forintos költségvetésű, húsz települést érintő tápiómenti csatornázási projektben is – írja a Direkt36 a 444.hu-n.

A lap azt írja, a tápiómenti csatornázás projektdokumentációjából kiderül, hogy több, az állami közbeszerzéseken jól szereplő építőipari cég is csatornázási elemek beszállítójaként alkalmazta az Orbán-céget: az Euroaszfalt Kft., az A-Híd Zrt. és a Penta Kft. annak ellenére rendelték meg a Dolomit Kft. aknaelemeit, hogy azok piaci források szerint drágábbak a konkurencia termékeinél, igaz, többek szerint a minőségük is jobb.

A tápiómenti települések 2010 elején nyertek 24,8 milliárd forintos támogatást a csatornázásra, ebből 84 százalékot fizetett az Európai Unió. A beruházáshoz a lakosságnak is hozzá kellett járulnia, az önrész egy vagy két részletben fizetve 265 ezer forint volt ingatlanonként.

A tápiósági beruházás több tucat szállítólevele szerint a Dolomit Kft. 2013-ban és 2014-ben több száz tonna aknaelemet – különböző típusú aknagyűrűket, aknafenék elemeket és aknaszűkítőket – szállított a térségben fekvő Úri, Jászfelsőszentgyörgy és Farmos községek csatornázásához. Egyéb dokumentumok pedig azt is egyértelművé teszik, hogy a cég aknaelemeit felhasználták Tápiószele csatornázásához is.

Úri és Jászfelsőszentgyörgy csatornázásához az Euroaszfalt Kft. rendelte meg az Orbán-cég aknaelemeit. Az Euroaszfalt a tápiómenti projektben – a Duna Aszfalttal alkotott konzorciumban – összesen 11 település csatornaépítésére kapott megbízást, illetve további öt településen a Tápiómenti CME Konzorcium tagjaként nyert, amelyben a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége és a francia székhelyű Colas-csoporthoz tartozó Colas Alterra Zrt. volt a partnere.

A Dolomit Kft. másik megrendelője az A-híd Zrt. volt, amely Farmos község csatornázásához rendelt aknaelemeket az Orbán-cégtől. Az A-híd szintén elnyert számos egyéb közbeszerzést is, konzorciumi tagként szerepelt például a budapesti csatornázás és az M4-es autópálya projekt nyertes kivitelezői között. A tápiómenti projektben négy település csatornázására kapott megbízást, a Strabaggal és a Penta Kft.-vel alkotott konzorciumban.

A Penta Kft. Tápiószele csatornázáshoz használta fel a Dolomit Kft. aknaelemeit. Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a két cég együttműködött, hiszen a Penta Kft. által konzorciumban elnyert margitszigeti csatornázási munkák helyszínén is feltűntek az Orbán-cég betonelemei.

A Dolomit Kft. bevétele 2012 és 2015 között közel kétszeresére, míg adózott eredménye több mint háromszorosára nőtt, de azt nehéz megbecsülni, hogy a 2016 májusában lezárt tápiómenti csatornázási projekt mennyivel járult hozzá a növekedéséhez. Mivel a projektdokumentációhoz csatolt szállítólevelek nem tartalmazzák az árakat. Erről az érintett fővállalkozók rendelkezhetnének információval, akik viszont – a miniszterelnök apjának cégéhez hasonlóan – nem válaszoltak a kérdésekre.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.