Vállalkozás MTI 2017. május. 11. 18:01

Prémiumot kaptak azok a dolgozók, akik lefogytak

Több alkalmazottját sikerült fogyókúrára bírnia egy kínai kisvállalat főnökének azzal, hogy jutalmat ajánlott fel minden kiló leadása után.

Havonta 200 jüan, azaz 8270 forint prémiumot ajánlott fel minden egyes elveszített kilóért az egyes alkalmazottjai pocakja láttán aggódó Vang Hszüe-pao, az észak-kínai Hszianban működő Kingtian Consulting nevű tanácsadó cég vezetője. 

"Március óta 20 alkalmazott vesz részt a programban. A legnagyobb jutalom összege 2000 jüan (82,7 ezer forint) volt. A jutalmat egy igencsak motivált női munkatárs kapta, aki két hónap alatt 10 kilót adott le" – mondta el csütörtökön Vang az AFP hírügynökségnek.

A kisvállalkozónak azután jutott eszébe a fogyókúrát díjazó jutalom, amikor látta, hogy a tanácsadás igencsak ülő foglalatosság. "Alkalmazottaink egész nap az irodában ülnek, és nem végeznek testmozgást. Láttam, hogy sokaknak van közülük súlyfeleslege, ezért támadt az az ötletem, hogy mozgásra bírom őket" – tette hozzá.

Vang szerint nem elég a forgalmat növelni, az egészségre is ügyelni kell, ami a munka minőségén is meglátszik.