Létrejöhet a jövőben egy Teherán-Budapest járat, legalábbis az iráni sajtóban megjelentek erre engednek következtetni - közölte a BUD Flyer blog.
Farhad Parvaresh, az Iran Air vezérigazgatója az IRNA hírügynökségnek egy interjúban megerősítette, hogy Budapest neve is szerepel a légitársaság európai terjeszkedésének tervében - jelentette a BUD Flyer.
A járat előkészítése a poszt szerint már olyan szinten tart, hogy az Iran Air és az iráni hatóságok képviselői a múlt héten Budapesten folytattak megbeszélést a magyar hatóságokkal, valamint a Budapest Airport képviselőivel.
A lehetséges budapesti járattal kapcsolatban a budapesti iráni nagykövet is megszólalt. Gholamali Rajabi Yazdi szerint a most létrejött találkozó előrébb fogja mozdítani a két ország közötti kapcsolatokat kulturális, gazdasági és politikai téren.
Az iráni delegáció budapesti látogatása során megtekintette a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret is.
Irán az elmúlt hetekben Semjén Zsolt titokzatos megbeszélései miatt került a lapokba, ahol szintén iráni beszámolók szerint nukleáris együttműködésről is szó esett.
A miniszterelnök-helyetttes egy hónappal ezelőtti iráni tárgyalásairól a Miniszterelnöki Sajtóiroda nem kívánt részletes tájékoztatást adni.
A jelek szerint nem voltak túlságosan közlékenyek azzal a belgrádi találkozóval kapcsolatban sem, ahol a magyar miniszterelnök-helyettes Irán belgrádi nagykövetével egyeztetett.