Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 07. 19:33

NB I: még mindig távoli álom a háromezres átlagnézőszám

Rég nem volt ennyire szoros sem a bajnoki címért, sem a kiesés ellen folytatott harc, mindez csak a nézőket nem érdekli.

Hiába a mostani minden idők egyik legszorosabb NB I-es hajrája, a nézők továbbra sem nagyon járnak meccsekre. A háromezres átlagnézőszám a hétvégi fordulóban sem jött össze, még akkor sem, ha azt hisszük, hogy a klubok igazat írnak, amikor megadják a hivatalos nézőszámokat.

A bajnoki címre négy fordulóval a vége előtt a Kispest és a Videoton volt az esélyes, a két csapat azonos pontszámmal áll az első két helyen. A Videoton a saját stadionjának építése miatt Felcsúton játszott a Haladással, és az nb1.hu gyűjtése szerint csupán 2058 néző döntött úgy, hogy elutazik megnézni a meccset. A Kispest eközben Mezőkövesden játszott, összesen 2105 néző előtt. Pedig ott azért is várhattunk több nézőt, mert a hazaiak a kiesés elkerüléséért léptek pályára. A dobogóra esélyes Vasas nagyjából kétezer néző előtt fogadta a Paksot.

A forduló előtt négy csapat is egy pont különbségen belül állt a 8-11. helyen, közülük egy ki fog esni. Debrecenben és az MTK-nál ez meg is mozgatta a szurkolókat: a Debrecen-Újpest hozta a forduló nézőcsúcsát, 5112 fővel, míg az MTK-Ferencvárost 4368 szurkoló látta. A Mezőkövesdnél alig több, mint kétezren voltak ott, a Diósgyőr pedig a már kiesett Gyirmóthoz utazott, ott ezren látták a meccset.

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.