Vállalkozás hvg.hu 2017. április. 12. 15:27

Hol késik a szegény magyarok olcsó internetes csomagja?

Továbbra is sikertelen a kormány digitális rezsicsökkentési kísérlete: az észrevétlen áfacsökkentés után a sokadszorra módosított időpontban sem indult el a fapados netszolgáltatás. Miért nem?

Márciustól lesz elérhető a Digitális Jólét Alapcsomag (DJA) – mondta januárban Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos azok után, hogy tavaly novemberben még januárra ígérte „a legkedvezőbb díjú internetcsomag” startját. Március közepén pedig már nem a kormányzati portálon, csak egy konferencia beköszöntőjében elrejtett mondatba foglalva közölte, hogy a március időközben májusra módosult. De az sem lesz tartható- olvasható a HVG hetilap friss számában.

Óvatos becslések szerint pedig legalább 2 millióan vannak, akik nem használják az internetet Magyarországon. A digitális analfabétákkal kapcsolatban nemcsak az kérdéses, hogy kiket nyerhet meg közülük az eddigi legolcsóbb előfizetői csomagnál csupán néhány száz forinttal olcsóbb szociális net, hanem az is, honnan lesz nekik számítógépük – és megfelelő tudásuk. Erre vonatkozó kormányzati elképzelésnek nyoma sincs. De mi lesz a beígért Digitális Jólét Alapcsomaggal? És miért késik? Hogyan trükköznek a szolgáltatók és mit jelent esetükben, a kormány értelmezésében az „önkéntesség”? Válaszok a HVG hetilap legfrissebb számában.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.