Több stadion építésének költsége is kijönne abból a pénzből, amit az MTVA az NB I. és az NB II. közvetítéséért fizet.
Öt évre összesen 19 milliárd forintot fizet az MTVA az NB I.-es és NB II.-es meccsek közvetítési jogáért – írta meg a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a tavaly nyári tenderen már kizárólag az állami médiaszolgáltató indult, az ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a piaci szereplők nem fognak annyit fizetni a fociért.
Az NB I. őszi szezonjának meccseit átlagosan 150 ezren nézték, a felvételről közvetítetteket pedig hetedannyian – írta a lap. Az ismétlések átlagnézettsége épp a 10 ezres határ fölé került. Az NB II. nézettsége természetesen ennél jóval alacsonyabb volt.
Összehasonlításképp: a Bajnokok Ligájának közvetítési jogáért – igaz, csak 2015 és 2018 közöttre – 4,3 milliárd forintot fizetett az MTVA, a következő két világbajnokságért pedig 2,3 milliárdot.
A 19 milliárdos összeg azokra a versenysorozatokra vonatkozik, amelyeket az MLSZ szervez. Azaz a magyar válogatott meccsei ebben a keretben még nincsenek benne.