Európán belül Magyországon a legjobbak között van a kiadott lakásépítési engedélyeket nézve. Az utolsó negyedévben a magyar piacon 218 százalékkal több engedélyt adtak ki a legalább kétlakásos társasházakra, mint egy évvel korábban, ez pedig a második legjobb eredmény Európában. A 2016-os összesített adatokat nézve pedig a 215 százalékos magyarországi növekedés a legjobb érték.
Nemzetközi szinten továbbra is kiemelkedő a magyarországi lakásépítési kedv. Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) friss adatai szerint a múlt év utolsó negyedében Magyarországon 218 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakához képest.
Ennél jobb eredményt Európában csak Litvánia tudott felmutatni, ahol 368 százalékos emelkedést következett be a múlt év utolsó negyedében. Az uniós átlag pedig 18 százalékos volt – írja az ingatlan.com elemzésében. A 2016-os teljes évre vonatkozó adatok szerint Magyarország az első helyen áll: 215 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma. Az uniós átlag a múlt évben pedig 13 százalékos növekedésről tanúskodik.
A Brexit a lakásépítéseknek is betesz |
Az európai országok közül érdekesek az Egyesült Királyság számai: bár a Brexit hatásait egyelőre nehéz pontosan megjósolni, az már a friss adatokból is látszik, hogy az Egyesült Királyság lakáspiacán az uniós átlagnál visszafogottabb a lakásépítési kedv. 2016-ban 3,2 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott építési engedélyek száma az előző évhez képest, ami törést jelent brit lakáspiacon korábban látható dinamikus növekedéshez képest. 2013-ban ugyanis 10 százalékos, 2014-ben 29 százalékos, 2015-ben pedig már 33 százalékos volt a bővülés. |
A kedvező eredményekre számítani lehetett, mivel nem csak a múlt év utolsó negyedében, hanem a korábbi negyedévekben is az európai élbolyban szerepelt a magyar lakáspiac a társasházépítési kedvet tekintve. “Fontos azonban kiemelni, hogy alacsony volt a bázis, tehát 2015-ben viszonylag kevés engedélyt adtak ki, így alacsony eredményekhez képest következett be a bővülés a magyar piacon” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg több mint ezer társasházfejlesztés van folyamatban, amelyek összesen több mint 15 ezer új lakást eredményeznek a jövőben. Várhatóan a folyamatban lévő fejlesztések kevesebb mint fele fejeződik be még az idén. Balogh László azt mondta, a piacon 15-20 ezer lakás elérhető, ám ezeknek csak egy része lesz beköltözhető állapotban egy éven belül.
Sok fejlesztő már akkor piacra dobja a lakásokat, amikor még el sem kezdődött az építkezés.
"A tervezett fejlesztések egy része pedig vélhetően meg sem valósul” – mondta a szakember. A lakásépítési kedv és az új lakások iránti kereslet masszívnak mondható, a korlátozott építőipari kapacitások, elsősorban a munkaerőhiány azonban gátolhatják a növekedést a jövőben. Ez a tényező az árakra is hatással lehet. A kereslet miatt ugyanis eleve emelkedő pályán van az új lakások ára, ám a munkaerőhiány miatt nagyobb kiadással lehet megvalósítani egy-egy fejlesztést, ezt pedig a beruházó érvényesíteni fogja a végső árakban.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.