Vállalkozás hvg.hu 2017. március. 02. 10:02

Sokkal kevesebb résztvevővel, de megtartják a Torkos Csütörtököt

Bár a Magyar Turisztikai Ügynökség idén ejtette az eseményt és nem vállalta annak megszervezését, több étterem is akciózik ma. A vendéglátóhelyek összegyűjtésére és interaktív térképen való megjelenítésére egy adatbányász cég jelentkezett.

A Clementine Consulting elemzői interaktív térképen gyűjtötték össze a Torkos Csütörtök kapcsán 2017. március 2-án kedvezményt kínáló éttermeket. Idén először ugyanis már nem rendezik központi oldalra a vendéglátóhelyek ajánlatait, spontán módon folytatódik a közkedvelt éttermi kezdeményezés. Az eddigi szervező, a Magyar Turisztikai Ügynökség kihátrált az esemény mögül. Az állami ügynökséget megkerestük, hogy megtudjuk, mi az oka, hogy idén nem támogatják a rendezvényt, és bár a tegnapi napra ígérték válaszaikat, azokat eddig még nem kaptuk meg. Az adatbányász cég a részt vevő helyekből szöveganalitikai technológia felhasználásával hozta létre éttermi adatbázisát, amely ide kattintva elérhető.

Idén nem lesz nagy zabálás - ejtették a Torkos Csütörtököt

Kihátrált az éttermeket népszerűsítő rendezvény, a Torkos Csütörtök mögül a Magyar Turisztikai Ügynökség.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.