Vállalkozás hvg.hu 2017. január. 04. 09:07

Befut az első kínai tehervonat Londonba

Olcsóbb mint a repülő, és gyorsabb, mint a hajó.

Kína elindította azt a tehervonat járatot, amelynek európai végállomása Londonban van – írja a BBC. A 19 ezer kilométeres távot a vonat gyorsabban teszi meg, mintha hajóval hoznák a termékeket, és olcsóbban, mintha repülővel szállították volna.

A vonat Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon, Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül érkezik Angliába, és útközben az eltérő nyomtávok miatt a konténereket át kell rakni. Nem ez az első ilyen járat, a kínaiak már évekkel ezelőtt beindítottak pár útvonalat, többek között Hamburgba, Madridba és Milánóba is szállítanak vasúton.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.