Vállalkozás hvg.hu 2016. május. 12. 13:26

Csúcson pörög a SZÉP-kártya

Viszik a SZÉP-kártyát, mint a cukrot. Az év első négy hónapjának eredményei alapján újabb rekord év elé néz az OTP SZÉP-kártya. A feltöltések összege 12, a költések összege 20 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit, és immár közel 18 ezer munkáltató partnerünk nyújtja dolgozói számára ezt a cafeteria szolgáltatást. Az OTP bankcsoport szerint ezek az eredmények is azt mutatják, hogy mind a munkáltatók mind a munkavállalók körében tovább növekedett a SZÉP kártya népszerűsége.

A több mint 990 ezer OTP SZÉP kártyára a 2016-os év első négy hónapjában eddig összesen több mint 29,5 milliárd forintot utaltak a munkáltatók, a kártyabirtokosok pedig több mint 18 milliárd forintnyi juttatást használtak fel. Ez 12, illetve 20 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakának eredményeihez képest.

„Az OTP SZÉP-kártya az első kibocsátás óta minden évben növekedni tudott. Úgy tűnik, hogy ez 2016-ban is így lesz, hiszen már az első négy hónapban mind a feltöltések mind a költések terén sikerült kétszámjegyű növekedést elérnünk. Az idei eredmények is igazolják, hogy a SZÉP kártya a hazai béren kívüli juttatási piac egyik legnépszerűbb eleme, hiszen most már hatodik éve választja ezt a juttatási formát többszázezer dolgozó” – számolt be az eredményekről Kuhárszki András.

Fazekas István

Az OTP Bank Bankszámla Főosztályának igazgatója fontos határidőre figyelmeztetett: „Az OTP SZÉP kártya birtokosainak már csak alig több mint két hete maradt arra, hogy felhasználják 1,5 milliárd forintnyi 2014-es juttatást, hiszen május 31-én azok véglegesen elvesznek számukra.”

A feltöltések, költések illetve kibocsátott kártyák terén is piacvezető, mintegy 75 százalékos piaci részesedéssel rendelkező OTP Bankcsoport ezúton is szeretné felhívni kártyabirtokosai figyelmét, hogy regisztrálják kártyájukat a szolgáltató honlapján, ellenőrizzék egyenlegeiket és használják fel 2014-es feltöltéseiket!

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.