Vállalkozás hvg.hu 2016. április. 29. 11:24

Társas- és kártyajáték készült a Magyar Népmesékből

Tavaly decemberben jelent meg a Magyar népmesék társasjáték változata, most pedig a kártyajáték is megjelent.

A pomázi Kard és Korona Kft. a jogtulajdonos Kecskemétfilm segítségével elkészítette a legendás Magyar népmesék rajzfilmosorozat társasjáték és kártyajáték változatát is.

A tavaly decemberben bemutatott társasjátékban Fehérlófiának, Tündérszép Ilonának, Fából faragott Péternek, Csillagszemű juhásznak, Az okos lánynak, vagy a Legkisebb királylánynak kell varázstárgyakat összegyűjtenie, megoldania a küldetését és eljutnia a célba, a várba.

A játékban van tábla is, de emellett szerepet kapnak benne mesekártyák, hamuban sült pogácsák, varázstárgyak és varázsállatok is.

A most megjelent kártyajátékban 120 lappal kell játszani, de a készítők ígérete szerint nem egyszerű Fekete Péterről van szó, hanem egy eredeti és egyszerű játékról, amit elvileg 4 éves kor felett már lehet játszani.

Bár a kártyajáték szabályairól eddig csak annyit sikerült megtudni, hogy pontokat és segítő eszközöket kell összegyűjteni, míg a boszorkányok és ördögök az utunkba állhatnak, már a kártyákon szereplő képektől is elaléltunk.

Facebook / Magyar Népmesék - A társasjáték
Facebook / Magyar Népmesék - A társasjáték
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.