Vállalkozás MTI 2016. február. 03. 14:08

Adószám nélkül uberezik a sofőrök többsége

Folyamatosan ellenőrzik az Uber-sofőröket, amely alapján kiderült, hogy kétharmaduk adószám nélkül dolgozik.

Az Uber-sofőrök elmúlt hét végén kezdődött ellenőrzése során mintegy 100 vizsgálatot végeztek, és a vizsgált sofőrök kétharmada adószám nélkül végezte munkáját – mondta Tamásné Czinege Csilla, az NGM adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette, hogy több sofőr elmondta, a fuvarszervező cég változtatott politikáján, a sofőrök csak úgy csatlakozhatnak az Uberhez, ha feltöltik az adószámukat a rendszerbe.

A sofőrök a tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhetik a jogszabályok szerint, ha kiváltják az igazolványukat, adószámot kérnek, akkor a bejelentési kötelezettségüket teljesítik. Ugyanakkor a tevékenységhez egyéb adókötelezettségek is tartoznak, például számlát kell adni, bevallási és adófizetési kötelezettség keletkezik.

A helyettes államtitkár szerint pozitívum, hogy megtörtént az első Uber-számla kiállítás, ráadásul úgy tűnik, hogy  központilag készült számláról van szó, de még vizsgálják, hogy minden szempontból megfelel-e a számlával szemben támasztott követelményeknek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.