2015. november. 20. 21:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. november. 20. 21:15 Vállalkozás

Buli közben ürítettek ki és zártak be egy nagykörúti szórakozóhelyet

Egy közelebbről nem megnevezett, de nagy befogadóképességű, Teréz körúti szórakozóhelyet zártak be csütörtök éjjel, mert a hatóságok szerint a menekülési útvonalak le voltak szűkítve. A helyen épp rendezvényt tartottak.

Bezártak és kiüríttettek november 19-én éjjel egy Teréz körúti szórakozóhelyet - olvasható a VI. kerület honlapján. A portál nem közli, hogy melyik szórakozóhelyről van szó

A VI. kerületi Rendőrkapitányság, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, valamint a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Kereskedelmi Osztályának munkatársai közös, hatósági ellenőrzést folytattak a nagy befogadóképességű szórakozóhelyeken.

Az ellenőrzés során a hatóság munkatársai egy olyan, Teréz körúti helyszínt is érintettek, ahol ezen az éjszakán egy rendezvényen mintegy 650 ember vett részt. A programot azonnal fel kellett függeszteni, s a helyiséget a hatóságok kiürítették, ott ugyanis komoly problémákat észleltek - áll a honlapon.
                                                                                                                     
A tűzvédelmi hatóság megállapítása szerint a menekülés feltételei nem voltak adottak: a menekülési útvonalak le voltak szűkítve, nemcsak a kijáratoknál, hanem a lépcsőházaknál is, ezért kellett a rendezvényt azonnali felfüggeszteni.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.