Vállalkozás MTI 2015. október. 29. 17:11

Több mint 30 ezer embert rúgnak ki a Deutsche Banktól, osztalék sem lesz

Körülbelül 35 ezer alkalmazottjától válik meg a Deutsche Bank a következő két évben. Az indoklás szerint szerkezetátalakításra készülnek, hogy hatékonyabb, kevésbé kockázatos és nagyobb alaptőkével bíró pénzügyi intézménnyé váljon a bank.

A harmadik negyedévben a legnagyobb német bank 6 milliárd eurós nettó veszteséget könyvelt el, elsősorban értékvesztés-leírások és jogi jellegű kiadások miatt. A bank bevétele 7,3 milliárd euró volt, ami 534 millió euróval, 7 százalékkal marad el a tavalyitól. A rekordveszteséget némiképp enyhítette, hogy a kötvénykereskedelmi üzletág éves alapon 20 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben.

John Cryan, a DB vezérigazgatója szerint 2016 és 2017 nem lesz erős év, a bank talpra állása hosszabb időt vesz igénybe. Hozzátette: megvan a stratégia, de a megvalósítással komoly gondok vannak. Cryan júliusban vette át a bank irányítását azzal, hogy mélyreható stratégiai és kulturális átalakítást hajt végre, hogy a bank jobban alkalmazkodjon a szigorúbb szabályzói előírásokhoz.

Az elbocsátandó alkalmazottak nagy része, 20 ezer ember a Postbanknál, a DB kiskereskedelmi részlegénél dolgozik, amelytől meg fog válni a DB. Ezenkívül 9 ezer teljes munkaidős alkalmazottjától és 6 ezer szerződéses munkavállalójától válik meg a német nagybank. A DB most körülbelül 100 ezer embert foglalkoztat teljes munkaidőben.

A DB egyúttal azt is bejelentette, hogy nem fizet osztalékot 2015-re és 2016-ra, amire 1952, a bank újraalapítása óta nem volt példa.

hvg360 Tiszóczi Roland 2025. március. 03. 17:30

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Donald Trump elnök éppen az amerikai dominanciájú globális kereskedelmi rendszer alapjait támadja, amikor 1939 óta nem látott csúcsra emeli az importra vonatkozó összesített vámtarifát. Az elnök egyértelmű célja visszahozni az USA-ba a gyártást és erősíteni a hazai piac szerepét, ám mindennek ára van, ami hosszabb távon akár a dollárt és az amerikai gazdaságot is gyengítheti.