Vállalkozás hvg.hu 2015. július. 30. 16:07

Óriási lehetőség előtt a kisüzemi sörfőzdék

A Gazdasági Versenyhivatal arra kötelezte a három legnagyobb magyarországi sörgyárat, hogy 2017 végéig 20 százalékkal csökkentsék az egyes vendéglátó-ipari egységek számára kizárólagosan értékesített sör mennyiségét, amivel nagyobb teret nyitnak az import és a kisüzemi sörfőzdék előtt.

A GVH rákoppintott a három legnagyobb magyar sörgyár – a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Borsodi Sörgyár Kft. – orrára, hogy csökkentse a kizárólagos szerződésekkel lekötött söreinek forgalmát. A hivatal ugyanis megállapította, hogy a Heineken, a Borsodi, a Dreher és a Pécsi Sörfőzde Zrt. (Pécsi Sörfőzde) kizárólagos szerződésekkel a maga számára tartotta fenn a magyarországi vendéglátóhelyek sörforgalmának összességében 43,5-44,3 százalékát, amivel korlátozták a piaci versenyt.

Ezen túl az öt legnagyobb piaci szereplő – a Carlsberggel együtt – 82-95 százalékát adta az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat felölelő piac teljes forgalmának. Így sem az import, sem a kisüzemi sörfőzdék nem tudtak piacot nyerni a nagy sörgyárakkal szemben a kizárólagossági kikötések miatt – írja közleményében a GVH. 2017 végére így összességében mintegy 30 százalékra mérséklődik a versenytől elzárt piacrész mérete.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.