Vállalkozás MTI 2015. június. 15. 16:05

Issza a magyar sört a magyar

Tavaly mintegy 2 százalékkal növekedett a magyar söripar által értékesített sör mennyisége, és erre lehet számítani az idén is.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) tagvállalatainak, a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárában összesen 6,2 millió hektoliter sört állítottak elő 2014-ben.

A sörgyárak közel 1700 embert foglalkoztatnak és beszállítóikon keresztül munkát adnak további 25 ezernek a becslések szerint. Az MSSZ tagvállalatai 2014-ben 66,2 milliárd forinttal járultak hozzá a közteherviseléshez.

A prémium kategóriájú sörökből tavaly 23 százalékkal több fogyott, mint az előző évben, és ez a tendencia folytatódik az idén is a szövetség szerint. Annak érdekében, hogy ezt a folyamatot ösztönözzék "Sör mi több" néven rendezvénysorozatot indítottak a sörkultúra széleskörű megismertetésére, és a sör mint ital sokoldalúságának bemutatására.

A kedvező folyamatok hátterében áll többek között, hogy a magyar sörgyártók különös figyelmet fordítanak az állandó, megbízhatóan magas minőségre és a jelöléseknek való megfelelésre – írta a szövetség, utalva arra, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legutóbbi vizsgálatában negyven különböző típusú és ízű sör minőségét vizsgálta és mindegyiket rendben találta.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.