Sokat fizethet az adófizetőknek a NAV, ha hibázik
Komoly kompenzáció illetné meg a jövőben az adófizetőket, ha az adóhivatal valamilyen hibát követ el, illetve a tervek szerint a mostani kétszeresére emelkedhet az az összeg, amely a hatóság késlekedése esetén az ügyfélnek kamatként járna – közölte a Napi Gazdaság.
A NAV munkája több szempontból is érdemben átalakulhat – mondta a Napi Gazdaságnak Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára.
A legújabb tervek szerint az adóhatóság különféle szolgáltatásokkal, engedményekkel teheti könnyebbé a legálisan működő, dolgozó gazdasági szereplők és magánszemélyek életét. Emellett a NAV nagyobb anyagi felelősséget is vállal majd saját munkájáért.
A helyettes államtitkár az adóellenőrzések határidejének kérdéséről azt mondta, a tárca tervei szerint az adókötelezettségeket megfelelően teljesítő cégek, magánszemélyek ügyeiben hat hónap elteltével mindenképpen be kellene fejezni a hatósági ellenőrzést. Emellett a minisztérium mérlegeli annak törvénybe foglalását, hogy az adóhivatal a mostaninál nagyobb összeget fizessen azok részére, akiknek az ügyében maga a NAV esik késedelembe – közölte.
A javaslat szerint a jövőben az alapkamat négyszeresére nőne a NAV késlekedésekor az adózót megillető kamat mértéke.
Pankucsi Zoltán elmondta még, hogy a jövőben az adóhivatal komoly összeget utalna át az adózóknak, ha a jogorvoslati fórum utóbb azt állapítja meg, hogy jogsértő volt az elsőfokú NAV-határozat. A tervek szerint a hatóság az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot fizetne ki a sérelmet szenvedett adózónak.