Vállalkozás hvg.hu 2015. május. 19. 12:31

90 millióról 1,5 milliárdra nőtt az Orbán-barát cégének árbevétele

Alig hogy Garancsi István beszállt az online kasszákhoz SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft.-be, az üzlet felívelt. 2013-hoz képest a bevétel a tizenhatszorosára, a nyereség a százhetvennégyszeresére nőtt.

2013-ról 2014-re megtizenhatszorozódott Garancsi István cégének árbevétele – írta a Hír24. Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa tavaly augusztus végén vásárolta meg magát a Mobil Adat Kft.-be, amelyben egyből többségi tulajdonos lett.

A cég, amely NAV-os pénztárgépekhez szállít SIM-kártyát, 2013-ban még 89 millió forint bevételt termelt, 2014-ben azonban már 1,5 milliárd forintot.

Garancsi Orbán balján
MTI / Beliczay László

A 2012-ben alapított cégnek hasonlóan alakultak az eredményei is: 2013-ban 1,3 millió forint nyereséget termelt, 2014-ben pedig már 226 milliót. A tulajdonosoknak 220 milliós osztalék jár, ebből 198 millió jutott Garancsi Istvánnak – írta a lap a cégbírósági adatlapra hivatkozva.

A pénztárgépek egyébként kivehetetlen SIM-kártyával működnek, tehát a kassza megvásárlásával a mobilnetet biztosító szolgáltató mellett is elkötelezi magát a kereskedő.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.