Megugrott a Telekom nyeresége, de nem jöttek be a jóslatok
A Magyar Telekom Nyrt. 1,54 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2014 negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 253 millió forinttal. A negyedéves profit elmarad az elemzők által várt 2,6 milliárd forinttól.
A Magyar Telekom bevétele 165,3 milliárd forintra mérséklődött az egy évvel korábbi 165,7 milliárd forintról a negyedik negyedévben - derült ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésből.
A távközlési társaság éves árbevétele 2014-ben 626,4 milliárd forint volt, 1,7 százalékkal alacsonyabb a 2013. évinél, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont 22 százalékkal nőtt, 28,6 milliárd forintot tett ki.
A Telekom közölte azt is, hogy 2015-ben legfeljebb 3 százalékkal növekvő árbevételre és a tavalyinál legfeljebb 3 százalékkal kisebb EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít. Beruházásokra mintegy 105 milliárd forintot szán az idén a tavalyi 86,8 milliárd forintos költés után a spektrum akvizíciókra fordított összegek nélkül.