Pénteken átvette az irányítást az jegybank az MKB-nál, és több vezetőt felmentett a Világgazdaság értesülése szerint.
Személycseréket kezdett a jegybank az MKB-nál – írja a Világgazdaság. A lap szerint továbbra sincs megfelelő hivatalos magyarázat arra, miért kell a jegybanknak szanálnia az állami MKB-t. A Világgazdaság értesülése szerint pénteken vezető megbízású MKB dolgozókkal közölték a jegybank képviselői, hogy felmentették őket. Azt nem árulták el, kik vették át az irányítást. A szanálási biztosok is pénteken jelentek meg a banknál, és átvették az igazgatóság jogköreit, magyarán a munkáltatói jogokat is.
Orbán Viktor és Matolcsy György múlt csütörtökön jelentette be, hogy a kormány felkérésére a jegybank az állami tulajdonba került MKB Bank mögé áll, garantálja a betéteket és a bank minden hitelét, kötvényét. A cél, hogy a jegybank egy év alatt rendbetegye a bankot, úgy, hogy a rosszul működő részektől megszabadítaná a kereskedelmi bankot. Ez lényegében a bank szanálását jelenti, és már akkor sem volt világos, miért van szükség erre a lépésre, ez ugyanis arra utal, hogy a banknál baj van, magyarán fennáll a fizetésképtelenség veszélye. Ez azonban nem igaz, a jegybank szerint sem.
A Világgazdaság azt azt írja, Balog Ádám szerint az MKB kisebb részét kell kitisztítani, eszközeinek 15-20 százalékát kell kezelni, mert a nagyobbik rész jól működik. Miután a bank eszközállományának pont ekkora része eleve céltartalékban van. A banknak ráadásul 18 százalékos a tőkemegfelelési mutatója, azt is kibírná, ha ma még egyszer ki kellene fizetnie az összes rossz hitel ellenértékét.