2014. december. 01. 06:03 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 01. 09:39 Vállalkozás

Segítséget kérnek a kormánytól 16 pontban a hazai paprikások

Szépen lassan elsorvad a magyar fűszerpaprika-termelés, amennyiben nem változik semmi – mondta Németh József, a Fűszerpaprika Terméktanács elnöke a Magyar Nemzetnek.

Néhány százmillió forintra lenne szüksége az ágazatnak a fennmaradáshoz – közölte a lap hétfői számában Németh József, a terméktanács elnöke. A kormányzatnak 16 pontos javaslatcsomagot készítettek, de választ még nem kaptak.

A szakember kiemelte, hogy  a magyarországi termelés drágább a versenytársakénál, többek között azért, mert itt gázzal szárítják a paprikát, míg másutt általában a napon teszik ezt. A paprikaörlemény ára Magyarországon 30-40 százalékkal van a világpiaci átlag felett.

Tájékoztatása szerint az elmúlt évben már mintegy 3000 tonna volt a behozott, főként kínai fűszerpaprika mennyisége, míg a kivitelé alig 1500 tonna.