Vállalkozás hvg.hu 2014. november. 22. 15:42

Itt a szennyvízhajtású busz

Emberi salakanyagból és ételhulladékból állítják elő azt a biometángázt, ami a Bristol – Bath útvonalon közlekedő buszt hajtja.

 

A zöld energiameghajtású busz 300 kilométert tud megtenni egy tankolással, amihez körülbelül 5 ember éves „hulladékára” van szükség. A Bath Bus Company által üzemeltetett jármű meghajtásához szükséges gázt a bristoli GENeco szennyvíztisztítóban állítják elő. „Hatalmas szerepük lesz ezeknek a buszoknak a brit városok levegőminőségének javításában, ráadásul a kellő energiát maguk a helyi lakosok állítják elő, pont akik a buszt is használják.” – mondta el a BBC-nek Mohammed Saddiq, a GENeco ügyvezetője.

Egy utas éves szerves hulladékából 60 km-re elegendő energiát tudnak előállítani, amivel a busz 30 százalékkal kevesebb széndioxidot bocsát ki, mind dízel meghajtású társai. A járaton havonta körülbelül 10 ezren utaznak. Bristol lesz jövőre Európa Zöld Fővárosa, mely címet többek közt azzal érdemelt ki, hogy a városban kétszeresére nőtt a kerékpárral közlekedők száma.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.