Vállalkozás hvg.hu 2014. november. 06. 09:41

Vida Ildikó már húsz éve felbukkant Simicska cégeiben

Az USA-ból kitiltott NAV-elnök sok szálon kötődik a Fidesz gazdasági hátországát felépítő Simicska Lajoshoz – derül ki a Népszabadság összeállításából.

Vida Ildikó jelenlegi NAV-elnök neve már két évtizeddel ezelőtt felbukkant a Simicska Lajos vezette cégcsoport körül, egészen pontosan az akkor Mahir-résztulajdonú Europlakát nevű cégben találta meg a nyomát a Népszabadság. Az Europlakátot ma Publimontnak hívják, és a Simicska-cégek, valamint Nyerges Zsolt tulajdonában van.

Vida Ildikó 1995-96 között már a Mahir Salgótarjánt vezette, valamint a Magyar Hirdető Egert, és a Mahir Többlet Ajándéktárgy Kft.-t is – áll a Népszabadság összeállításában.

MTI

Ismertté akkor vált, amikor 1998-ban, az első Orbán-kormány idején APEH-elnökhelyettessé nevezték ki, miközben Simicska Lajos lett az APEH (vagyis a NAV elődjének) elnöke. Egy év múlva Vida Ildikó lett az APEH elnöke.

Vida ugyanúgy Bibó-kollégiumos volt, ahogyan Simicska Lajos és Orbán Viktor is. Az első Orbán-kormányt követően sem hagyták cserben, 2003-2006 között újra a Mahir ajándéktárgyas kft.-t vezeti, illetve 2003-2007 között Nyerges Zsolt oldalán a Hung-Ister felügyelőbizottsági tagja volt, ez gyártotta a Magyarország, szeretlek! című vetélkedőt.

2003-2010 között, vagyis második adóhivatali kinevezéséig Vida a Mahir Zrt. könyveiben munkavállalóként jelenik meg, és érdekes részlet, hogy a szerdai Vida-interjút közlő Magyar Nemzet kiadója is 12 százalékos tulajdonos a Mahir Zrt.-ben.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.