Vállalkozás MTI 2014. november. 06. 06:46

Látványos fiaskó a kormány patikahitele

Összesen négy esetben folyamodtak patikahitelhez azok a gyógyszerészek, akik így akartak 25 százalékos tulajdoni hányadot szerezni a gyógyszertárukban.

Mindössze négy esetben vettek fel államilag támogatott hitelt gyógyszerészek ahhoz, hogy megszerezzék a törvény által előírt, 25 százalékot meghaladó tulajdonrészt a patikájukat működtető vállalkozásban – számol be a Világgazdaság csütörtöki száma.

A Világgazdaság felidézi, hogy a gyógyszerészi tulajdonhányadnak a patikákban 2014. január 1-jéig meg kellett haladnia a 25, 2017. január 1-jéig pedig majd az 50 százalékot. Annak érdekében, hogy ez ne okozzon gondot a saját tőkével nem rendelkező gyógyszerészek számára, a kormány két támogatási konstrukciót dolgozott ki. Az egyikben államilag kamattámogatott hitellel, a másikban állami tőkebefektetés formájában segítik a patikusok többségitulajdon-szerzését.

Az első, az úgynevezett Patika Hitelprogram keretében eddig három hitelt folyósítottak, a Patika Tőkeprogram keretében pedig mindössze egyetlen ügyletet kötöttek – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagából.

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.