Vállalkozás hvg.hu 2014. augusztus. 29. 10:42

Jessica Alba helyes arca egymilliárdot ér

A gyönyörű színésznő startupja 70 millió dolláros befektetéshez jutott.

Jessica Alba nemcsak színész, hanem a Honest nevű cég társalapítója: környezetbarát gyerekruhákat készítenek – írta az Index. Most 70 millió dollárt kaptak a befektetőktől, így a cég értékét egymilliárd dollárra becsülik, és már most rengeteg befektetőjük van. Most Kínába terjeszkedne és a tőzsdére menne a vállalat.
A társalapító Brian Lee szerint a nyilvánosság a legjobb út egy ilyen cégnek. A kaliforniai alapítású startup éves bevétele idén 150 millió dollár lesz, háromszorosa a 2013-asnak. A bevételek nyolcvan százaléka szolgáltatásokból származik: havonta szállítanak ki az előfizetőknek pelenkákat és más fogyóeszközöket. Emellett a cég több jótékonysági programot is futtat, kihasználják Jessica Alba nemzetközi ismertségét is.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.