Vállalkozás hvg.hu 2014. július. 16. 15:30

Hasznos tipp: 3D-ben nyomtathat ebben a budapesti kávézóban

A Gadget Bar, a Bartók Béla úton, a Gellért térnél VAN.

Ez az a hely, ahova beülhetünk egy kávéra, és megvizsgálhatjuk működés közben a 3D nyomtatókat, megtapogathatjuk a kész termékeket, de akár be is szkennelhetjük, majd persze ki is nyomtathatjuk magunkat. A fejünk kicsinyített másolata két óra leforgása alatt elkészül, a nagyobb tárgyakhoz több idő szükséges – olvasható az Üzleti innováció blogon.

Aki még sosem fogott a kezében 3D nyomtatott tárgyat, a Gadget Bárban azt is szerezhet: hölgyeknek fülbevalót, férfiaknak sörnyitót kínálnak, ezer forint alatti áron. De, ami igazán érdekes, hogy gyakorlatilag bármit ki lehet nyomtatni, amit letöltünk az internetről, beszkennelünk vagy megszerkesztünk. Az árat a felhasznált nyersanyag arányában kalkulálják, pontosabban van egy alapdíj, ami 450 forint, ehhez jön hozzá 50-70 forint a felhasznált anyag grammjai után. A Gadget Bar hétköznapokon 10 és 18 óra között látogatható, és egyben bemutatóteremként is működik, ráadásul meg lehet nézni a saját fejlesztésű 3D nyomtatókat.