Vállalkozás hvg.hu 2014. július. 16. 09:45

Egymillió forint az ára egy pontynak a feketepiacon

Élve szállítják a halakat a kifogás után, ami illegális.

Magán horgásztavak akár több százezer forintot is képesek fizetni horgászoknak egy-egy kapitális balatoni pontyért, de egy kisebb, öt-tíz kiló közötti példány esetében is megadják a kilónkénti tízezer forintot. Harminc kiló feletti, tehát igazán kapitális balatoni pontyért külföldi horgásztó egymillió forintot is adott már – írta a Sonline.hu.

A 2012 óta érvényes Balatoni Horgászrend értelmében „az élő hal szállítása tilos”. A pecások között ezt sokan tartják értelmetlennek, illetve a keresletet a magán horgásztavak generálják. A legálisan vásárolt halról a tógazdának rendelkeznie kell halkiadási bizonylattal, állatorvosi igazolással, vagy ha emberi fogyasztásra, halbolt számára szállít, elegendő egy számla is. Ezt kerülik meg az illegális szállítók.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.