Óriási összegről mondtak le csak idén a hazai vállalkozások
Nagyjából hatvanmilliárd forintról mondanak le csak az idén a vállalkozások azzal, hogy az alacsonyabb terhet jelentő új adónemek helyett a régebbi szabályokat követik – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
A várnál kevesebben éltek a legális adócsökkentés lehetőségével – mondta a lapnak Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára.
Példaként említette, hogy májusban a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint 88 ezer gazdasági szereplő adózott, a tavalyi esztendő vége óta 13 ezren csatlakoztak az adónemhez. Szerinte a katások száma a következő időszakban bizonyosan emelkedik majd, mert az év elején számos könnyítést hozó rendelkezés lépett életbe.
A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizetők tábora zsugorodott, a március végén rögzített adatok szerint számuk nem érte el a 45 ezret, ez a szám a múlt év elején nagyjából 53 ezer volt.
A kisvállalati adó (kiva) statisztikája nem mutat különösebb változást, jó ideje 7-8 ezer között mozog az adózási módszerhez tartozók táborának nagysága – írja a Magyar Nemzet.